Horgászegyesület

0

Nagymágocsi Horgász Egyesület

2010-ben 65 fős tagsággal megalakult a Nagymágocsi Horgász Egyesület azzal a céllal, hogy megteremtsék a lehetőségét annak, hogy a horgászni vágyó emberek itt helyben is kulturált körülmények között hódolhassanak szenvedélyüknek, a horgászatnak. Az akkori önkormányzat támogatásának és a tagok társadalmi munkájának segítségével a csónakázó tóból rövid idő alatt teremtettek egy szép horgásztavat. A január közepén tartott közgyűlésen új elnököt választott az egyesület Jankó Gábor személyében.
Céljaink: A tó ünnepélyes átadása alkalmából rendezett összejövetelen felmerült a tagság körében annak az igénye, hogy az akkori önkormányzat által az egyesület részére átadott közel 3 hektáros területet úgy alakítsuk a továbbiakban, hogy az egy több funkciós, szabadidős tevékenységek eltöltésére alkalmas parkká váljon. Természetesen a terület jellegéből adódóan elsősorban egy nagyobb horgásztó kialakítására nyílt lehetőség, de a földrajzi adottságokat figyelembe véve további turisztikai célok megvalósítására is alkalmassá tehető ez a darab föld. A Dózsa György utca mögötti részen található elhanyagolt és kommunális szemétben is bővelkedő terület horgásztóvá alakítása érdekében még az előző önkormányzati ciklus alatt készült egy komoly rendezési terv, amelynek megvalósítása még várat magára. Ennek a tervnek a megvalósítása és továbbvitele az egyik legfontosabb célkitűzése az egyesületnek. Mindenképp érdemes lenne kialakítani ezt a nagyobb tavat, mert ezzel el tudnánk indítani egy olyan folyamatot, amelynek eredményeként az adott földterületet hasznosítanánk, és csökkentenénk a környezetünkben levő elhanyagolt és elszemetesedett területek nagyságát. Ezen a nagyobb tavon megvalósítható lenne a napijegyes horgásztatás is, ami hosszú távon nagyobb turista- forgalmat generálna, így bevételt és néhány munkahelyet is jelentene a falu számára. A tópart megfelelő átépítésével egy kb. 800-850 méter hosszú tanösvény kialakítása is megoldható, amelyre jelenleg is van pályázati kiírás, és terveim szerint megpróbálkozunk elindulni rajta. Mindezek által kibővíthetnénk az idelátogató turisták számára kínált látnivalók sorát. Halállomány: A tóban levő jelenlegi halállomány több fajtából áll. Van benne ponty, nyurgaponty, amur, compó, csuka, kárász és keszeg félék, fenékjáró küllő, menyhal, naphal, süllő, szürke harcsa, és törpeharcsa. A januárban lezajlott taggyűlésen arról határozott a tagság, hogy az idén átmeneti jelleggel a nemes halak közül csak a ponty fogható a megfelelő méretkorlátozás betartása mellett. Ez az idei évre vonatkozó átmeneti korlátozás a többi nemes hal védelmét biztosítja, és a növekedésükhöz szükséges nyugalmi időszak meghosszabbítását szolgálja. Ezzel próbáljuk azt elérni, hogy jövőre ezekből a halakból is méretes példányokat lehessen kifogni. A telepítések a rendelkezésünkre álló tagdíj mértékében folyamatosan megtörténnek, így a fent említett fajták utánpótlása biztosított. Természetesen szeretnénk minél több halat a tavunkba telepíteni, ezt a tó méretei és más adottságai is lehetővé tennék, de anyagi forrásaink behatárolják lehetőségeinket. Véleményem szerint, a jelenlegi halállomány is teljes mértékben biztosítja annak a lehetőségét, hogy a tavon horgászó tagjaink egy kis horgászszerencsével tele szákkal és kellemes élményekkel gazdagodhassanak egy-egy horgászat alkalmával. Nekünk, nagymágocsi horgászoknak nem csak a saját szórakoztatásunk a célunk, hanem példát szeretnénk mutatni mindenki számára abból, hogy a közösségi összefogás milyen eredmények elérésére képes, mint ahogy volt már példa erre ebben a faluban.
Vezető: Jankó Gábor Adószám: 18202230-1-06

Share.

Comments are closed.