Károlyi-kastély

A nagymágocsi Károlyi kastélyt, 1896 és 1897 között Károlyi Imre építtette, eklektikus neobarokk stílusban. Az összes épület eredeti állapotban maradt meg, jóllehet a kastélyhoz az idők folyamán hozzáépítettek, és egyes részeit lebontották. A kastélyt 41 hektáros gondozott park öleli körül, ami a parképítő művészet remekei közé tartozik. 18. századból származó barokk szobrok díszítik. Az angol kert kiemelkedő értékei a ritka őstölgyek és fenyőfélék, de itt áll az 1883-ban épült egytornyú, neoromán stílusú, egyhajós, hossz-házas, római katolikus templom is. A turisztikai vonzerőt növeli a kastélyhoz tartozó, 10 hektáros tó is. Napjainkban a Károlyi-kastély szociális otthonként működik.

Károlyi Alajos 1883-ban, neoromán stílusú római katolikus templomot emeltetett Nagymágocson Szent Alajos tiszteletére. A templom a kastély park sarkában áll, amely 1883 Bachó Viktor tervei szerint épült. A szép üvegablakai Katzmann Ede műhelyében készültek el.

 

Miserend:
Minden vasárnap 10 órától

Szent Alajos római katolikus templom

Evangélikus templom

A templomot 1938-ban szentelték fel, amelyet a hívek adakozásából építettek . Eredetileg pusztai templomnak, a szegények templomának épült. A falunak 1950-től 1975-ig volt helyben lakó lelkésze. Előtte és azután is Szentesről jártak át Nagymágocsra.
 
A faluban hajdan sok evangélikus élt. Az 1926-os adatok szerint 530-an vallották magukat evangélikus hitűnek, mára körülbelül 100-ra apadt a számuk.

A műemlék értékű épület eleinte uradalmi tiszttartói lakás volt, később polgármesteri hivatalnak adott helyet. Az épület ad otthont a Felicián Atya Helytörténeti Gyűjteménynek és rendezvényháznak. A gyűjtemény célja, hogy a falu lakói megismerjék a település múltját, a régi idők mindennapjait, a turisták pedig bepillantást nyerhessenek Nagymágocs múltjába és értékeibe. A múzeumot 2003-ban nyitottuk meg, 2005-ben vette fel a településen több évtizeden át szolgálatot teljesítő Ferences rendi kapucinus szerzetes, Felícián atya nevét, ezzel tisztelegve kutatómunkássága előtt. A látogatók megismerhetik a település földrajzát és történelmét, valamint a múlt század életkörülményeit. Itt található az atya gyűjteményéből létrehozott ásványkiállítás is. A gyűjtemény díjtalanul látogatható március 15-től október 31-ig.

 

Bejelentkezés: +36 63 363-004, +36 70 67- 8387

e-mail: pmk.nagymagocs@gmail.com

Uradalmi épület